Gyakorlati képzés

A faipari gyakorlati képzés

A szakközépiskolai (ágazati) képzésben tanuló diákjaink a gyakorlati képzést az iskola jól felszerelt, korszerű tanműhelyében kapják. Szakmunkás tanulóink gyakorlati képzése 9. évfolyamon iskolánk tanműhelyében történik, majd a szintvizsga letételét követően, a nyári gyakorlatot, valamint az ezt követő évközi gyakorlatot a környező települések faipari vállalkozásainál töltik.

 

Tanműhely

Iskolánk céltudatos fejlesztéseivel a gyakorlati- és az elméleti képzés területén egyaránt igyekszik az iparági elvárásoknak eleget tenni, és tanulóinkat piacképes ismeretekkel ellátni. Az iskola kézi tanműhelyeiben 32 db gyalupadon gyakorolhatják az alapozó oktatásban résztvevők a hagyományos kézi alapműveletek elsajátítását. A korszerű, biztonságos megmunkáló gépekkel felszerelt gépi tanműhelyekben a bútor- és épületasztalos-ipari termékek széles választékának elkészítéséhez szükséges géppark áll rendelkezésre.

Tanműhelyünk jó felszereltségét, kollégáink felkészültségét mutatja az is, hogy a Zala Megyei Kereskedelmi és Iparkamara immár 4. alkalommal kérte fel iskolánkat az asztalos mesterképzés elméleti és gyakorlati oktatására.

http://www.zmkik.hu/hu/galeriak/butorasztalos-mestervizsga

Kézi műhelyek
Gépműhely
Csiszoló műhely
CNC műhely
Raktárak

Külső gyakorlati helyek

bánkuti bútor logo-beres logo-deakdiak duplex_ logo-edelholz logo-fagold logo-faiparicentrum logo-forest logo-gamper kisgeri bt logo-godorbutor logo-jagafa logo-merics logo-nemethfa logo-riccomobili logo-rmp logo-simonics logo-szalai logo-szeitli logo-terradabosco  logo-trendo trio logo-tobafa

 

Valamint:

  • Bánkuti Bútor Kft.
  • Hessel Ferenc bútorasztalos
  • Hollósi Tamás asztalos mester
  • Kisgeri Ker. és Szolg. Bt.
  • Kocsis László asztalos mester
  • Koller Lászó asztalos mester
  • Natur Holz Technik Kft.